MÁRIA SZÍVE.
A SZENT CSALÁD ÉLETE ÉS IDŐPONTJA
"ÉN VAGYOK"
ELŐSZÓ A „MÁRIA SZÍVE. JÉZUS KRISZTUS ISTENI TÖRTÉNETE” CÍMŰ MŰHÖZ
Azokban a napokban Párizs ünnepelte a Francia Forradalom kétszázadik évfordulóját, 1989-ben. Én éppen betöltöttem a 33. életévemet.
A Saint-Jacques-torony tér, amelyet mindenki a Châtelet-kertként ismer, akkoriban a kedvenc helyem volt. Az égbolt a legszebb nyári színében ragyogott. 1989. július 14-én, miközben a tökéletes kék égboltot szemléltem, a Szentlélek eljött hozzám. Ki volt Napóleon? Ki volt Nagy Károly? Melyik nőtől született ember dicsekedhet azzal, hogy létrehozott egy legyőzhetetlen civilizációt, amelyet a világ, a pokol és a halál évszázadokon át, két évezreden keresztül támadott? Jézus Krisztus műve mellett mit érnek Napóleon tettei? És mégis, Jézus Krisztus továbbra is „az a ismeretlen” maradt.
„Én fogom megírni a Te történetedet: JÉZUS KRISZTUS ISTENI TÖRTÉNETE”. Ez volt a lelkem válasza. „A világ úgy fog megismerni téged, ahogy én ismerlek, Atyám, aki a mennyekben vagy.”
Azon az éjszakán a Szentlélek kinyújtotta kezeit felettem, és a párizsi Szűz Mária karjaiban aludtam el. Hajnalhasadtával felkelt a szél, karjaiba emelt, és szüleim házába tett le. Bezárkóztam a közkönyvtárba, és elkezdtem falni a könyveket. A kereszténység története, a reformáció története, Európa története, az általános történelem, a tudományok és a filozófia, a teológia és a pszichológia, esszék és enciklopédiák. Az év végére kezeim meg akarták írni az Első Kéziratot. Szükségem volt egy helyre, messze mindentől, és a világ összes idejére, hogy életre keltsem JÉZUS KRISZTUS ISTENI TÖRTÉNETÉT.
A Szentlélek szele ismét felkelt, és Londonba vitt.
1990 telén és 1991 tavaszán 800–900 oldalt írtam meg az ISTENI TÖRTÉNET Első Kéziratából. Mennyei Atyám azonban nem tűnt annyira elégedettnek, mint én. Megsemmisítettem azt az Első Kéziratot, és útnak indultam Jeruzsálem felé.
Egy ragyogó csillag fényében átszelve Európát, egy Ezüst Galamb szárnyain átrepültem a Nagy-tengeren.
A Nagy-tenger mélyén egy torony ragyog a hajnalban, mint a világ legerősebb világítótornya. Haifa. Szentföld.
Haifából Nazaretbe ugrottam. Meglátogattam a Megváltás-templomot. Egy rövid tel-avivi megállás után továbbutaztam a Szent Városba.
Amikor megérkeztem Jeruzsálembe, a város háborús riadóban volt. Irak éppen megszállta Kuvaitot. 1991-et írtunk. Az iszlám új hősének cionistaellenes beszéde – amely a muszlim világ zsidók iránti általános gyűlöletét használta fel összekötő kapocsként az arab világ összes fundamentalistájának ügyéhez – az izraeli paramilitáris újságok szerint nukleáris fegyverek, különösen a neutronbomba bevetését követelte Izrael határainak bármilyen megsértése esetén.
Letelepedtem az Óvárosban, a Szent Jeruzsálem falai között. Az izraeliek és az arabok közötti együttélés épp olyan normális volt, amilyen általában a békés polgárok között lenni szokott. A feszültség a Jeruzsálem–Betlehem útvonalon volt érezhető. Nem azért voltam Izraelben, hogy bárkit is elítéljek, hanem azért jöttem, hogy megérintsem azt a földet, amelynek történelmében Isten Fia a világra jött. A Szentlélek vezérelte, ahogy a szél letép a fáról az elszáradt leveleket, úgy rázta le mennyei Atyám a kezeimből azt a tévedést, amelynek teret engedtem. A világ tévedéseitől megszabadulva felültem az Ezüst Galamb szárnyaira, és a Nagy-tenger vizein át hajóztam vissza Londonba.
Béreltem egy dolgozószobát a Finsbury Parkban. Bezártam az ajtót, és leültem, elszántan, hogy nem lépek ki a szobából, amíg be nem fejezem azt a TÖRTÉNETET, amiért az elmúlt években rohangáltam.
A Brit Múzeum környékén használt könyvesboltokra bukkantam. Stúdiómat időutazássá alakítottam, amely az Ember Fiának korai idejéből származó tudat mélyére vezetett. Volt ott egy ajtó, amelyen még soha senki sem lépett át, és nekem át kellett lépnem rajta.
Ez 1994 novemberének azon az éjszakáján történt. Egy legyőzhetetlen álom hatalmába kerített. Hajnalhasadtával kinyitottam a szememet. Az ajtó, amely előtt vártam, nyitva állt. Beléptem, és láttam. Ahogyan egy anya megnyitja szívét a gyermeke előtt, úgy nyitotta meg nekem is a szívét az én Atyám Anyja, aki a mennyekben van. Anélkül, hogy tudtam volna róla, az elmúlt évek során azt a kincset kerestem, amelyet az Anya magával vitt a mennybe, azt a kincset, amelyet Mária „szívében őrzött”.
Hogyan ismerkedett meg Mária Józseffel, kik voltak Zakariás és Izabela, kik voltak valójában Jézus híres testvérei. Mindent, abszolút mindent tudott a Fiáról. Ki ismerné jobban a saját fiát, apját, férjét, családját, történetét, mint az anyja? Az Anya Szíve volt az a kincsesdoboz, amelyben Mária ezt a tudást őrizte, és amelyet ma én, Isten fia, Krisztus Házából, Isten akaratából megnyitom az egész világ számára.
Amit én, Krisztus Raúl, az Anya Szívében láttam, azt fogjátok elolvasni a következőkben.